Az irodalom (3)

A 98’as generáció

Az alkotók, akik ehhez a generációhoz tartoztak 1864 és 1875 között születtek és mind hasonló neveltetést kaptak és hasonló volt a gondolkodásuk is. Fordulópont az o életükben, úgy mint a spanyol irodalom életében is 98 volt, amikor Spanyolország elveszitette az utolsó gyarmatait is. A legfontosabb képviseloje ennek a korszaknak Miguel de Unamuno.
Az alkotók
A kedvenc irói mufajuk a próza volt. Mindegyikük irt fontos esszéket, de Unamuno és Antonio Machado verseket is. Kételkedoek és alkalmazkodni képtelenek voltak. Olyan európai gondolkodók és filozófusok voltak rájuk nagy hatással, mint Nietzshe, Schopenhauer, Kierkegaard és az amerikai költok mint a romantikus iró, E.Allan Poe és a norvég drámairó Ibsen.

• Pio Baroja (1872-1956) - El árbol de la Ciencia
• Ruben Dario (1867-1916) - Cantos de vida y esperanza
• Miguel de Unamuno (1864-1936) - Romancero del destierro, Niebla
• Ramón del Valle-Inclán (1866-1936) - Sonatas, Tirano Banderas
• José Martínez Ruiz – Azorín (1873-1967) – La ruta de Don Quijote
• Antonio Machado (1875-1939) - Campos de Castilla, Soledades
• José Ortega y Gasset (1883-1955) – La deshumanización del arte

A 27-es generáció

A legjelentosebb képviseloi voltak:Pedro Salinas (1892-1951), Jorge Guillén (1893-1984), Gerardo Diego (1896-1987), Federico García Lorca (1898-1936), Vicente Aleixandre (1898-1985), Dámaso Alonso (1898-1990), Luis Cernuda (1902-1963) y Rafael Alberti (1902-1999), Federico García Lorca – Romancero Gitano, La casa de Bernarda Alba

A háború utáni irodalom, a 40-es évektol a 60-asig

A 30-as évek prózája és számuzetésben született novellája
Ennek az évtizednek a novellája egy erosebb elkötelezettséget igényel. Az alkotói érdekeltek a politikában és próbálnak közelebb kerülni a nagyközönséghez, konkrét dolgokat vittek bele az irodalmukba, mint a polgárháború vagy éppen a számüzetésbenben élok sora. Jó példa erre: Ramón J. Sender, Max Aub, Francisco Ayala és Rosa Chacel.
A háború utáni próza
Az elso polgárháború utáni évek nagyon különösen nehezek voltak a spanyol irók számára. A “Frankizmus” miatt nem tudtak szabadon irni, az összes muvüket cenzúrázták és sokaknak meg volt tiltva, hogy kritikus hangot üssenek meg a kormánnyal szemben. Gondolataikat, eszmefuttatásaikat palástolni kellett egy nyilvávalóan felszines, néha már-már komikus stilusban. Csak a késo 40-es években, egypár alkotó, mint C. José Cela, Carmen Laforet és Miguel Delibes, próbálták megtörni ezt a szakadékot néhány magasan innovative muvük megjelenitésével.
A szociálrealizmus
Az 50-es évek spanyol novellistái nagyon elkötelezettek és kritikusak voltak. Érdekeltek voltak a környezetük alakulásában és országuk nehéz helyzetáben és honfitársak voltak, a szó minden értelmében.

[Kultúra és a muvészetek]     [1 2 3]